Lehet és kell is vitatkozni az Adóhatósággal!
Sok adózó fél az Adóhatóságtól, ügyfeleinktől is gyakran halljuk a következőket:
- Nem merek fellebbezni, mert félek, hogy a későbbiekben rám száll az Adóhatóság!
- Ne támadjuk meg a határozatot, mert a bíróság úgyis az Adóhatóságnak ad igazat a perben!
- Ne tegyünk észrevételt, mert biztos elkezdik vizsgálni a többi cégem is!
- Inkább kifizetem a nagy adóhatósági megállapítást, csak túl legyek már az egész vizsgálaton!
Sajnos sokszor tapasztaljuk, hogy az általunk nyerhetőnek, sőt igazságtalannak vélt helyzetekben az ügyfeleink a saját félelmeik miatt nem mernek egyes ügyekben továbbmenni, tovább harcolni az igazukért.
Számtalanszor hallottuk azt is ügyfeleinktől, hogy "ÁFA ügyben nem lehet nyerni", amire a jelenlegi bírósági gyakorlat jócskán rácáfolt:
Milliárdos értékű perekben veszített a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amely perek megindítására azért került sor, mert az adóhatóság az adózót az áfalevonási jog jogszabályokkal ellentétes gyakorlása miatt elmarasztalta. A NAV álláspontja szerint az adózó fiktív ügyleteket bonyolított azzal, hogy az EU-ból a termékeket nem közvetlenül azok előállítójától, hanem egy köztes kereskedő útján vásárolta meg, aki a NAV szerint semmilyen önálló, érdemi tevékenységet nem végzett.
A NAV álláspontját az egyértelmű jogszabályi előírások, valamint a magyar vonatkozású ügyekben hozott európai bírósági döntésekben foglaltak ellenére nem bizonyította, az ügyleteket tételesen nem vizsgálta meg, ugyanakkor első- és másodfokú határozataiban az adózó terhére több milliárd forintnyi adóhiányt állapított meg.
A másodfokú határozatok ellen az adózó bírósági felülvizsgálatot kezdeményezett. A bíróságok a kereseti kérelmeket megalapozottnak találták és kimondták, hogy a NAV eljárása jogellenes volt, így az adóhatóságoknak nem csak a beszedett adót és annak kamatát, hanem az eljárási költségeket is meg kell téríteni.
Mikor van a legnagyobb esélye nyerni a NAV ellen?
- az egész adóhatósági és bírósági eljárás alatt az ügyvéddel, adótanácsadóval megbeszéltek szerint jár el:
- nem tesz egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat az adóhatóság előtt
- nem ad át hiányos könyvelést a NAV-nak
- nem az az adóhatóság előtti védekezése, hogy a "könyvelőm tehet mindenről"
Összességében elmondható, hogy az adóhivatal ellen az ügyfélnek nincs fegyvertára, nem rendelkezik olyan mértékű tapasztalattal, számviteli, jogi képesítéssel, hogy az ügyét megfelelően tudná képviselni. Több megbízónk jön hozzánk az utolsó utáni pillanatokban, amikor már az adótartozás végrehajtás alá került. Javasoljuk, hogy az adóhatóság első értesítését követően forduljon hozzánk, hogy elkerülje a későbbi kellemetlenségeket, és megfelelő kezekben tudja ügyét.